~ Bevezetés

Ezt a tanulmányt, amelynek különös kiterjedései közé benyitnak most, jó néhány évvel ezelőtt írtam. Csak közeli barátaim kaphatták meg tőlem elolvasásra akkor a pszichológiának és a szabadabb szellemi témáknak kedvezőtlen körülmények miatt. Akikhez eljutott, komoly válságokat győztek le ütközéseket kerülő, önmagukkal és a világgal megértőbb viszonylatokat teremtő módszerem segítségével. Hasznát vették megoldhatatlannak tetsző gondjaik közt vergődve. Amolyan "ágy melletti" kézi könyv lett belőle. "A mindennapi élet mágiája" megoldást kínál, hogyan küzdjük le kedvetlenségünket, miképpen térjünk ki fájdalmas konfliktusok elől, s mitől válhatunk sikeres, rokonszenves, népszerű, alkotó tagjává a közösségnek.

Mivel azonban eddigi olvasóim éveken át felkészültek e műfaj nyelvezetére, azokat viszont, akik ilyen fogalmakkal nem találkoztak még, bizonyos nehézségek elé állítják bölcseleti utalásai. Igyekszem ezért minden érdeklődő számára érthetővé tenni közléseimet, mert egyetlen célom segíteni.

Mindenekelőtt az általában félretett, megvetett vagy babonásan elutasított mágia fogalmának pontos definíciójával kezdeném. A rnágia valójában erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét. S ha a varázserőt is idegenszerűnek érzik, hivatkoznom kell a modern orvostudomány felismerésére amely szerint a legtöbb betegség, az organikus bajok is, pszichoszomatikus - idegi - eredetűek, s többnyire valamely betegséget feltételező képzelgésekkel rettegéssel kezdődnek. Ilyen például a rákfóbia, fulladás, tériszony, de nyilvánvalóan feszültségbetegség többek között a struma, cukorbaj, colitis, némely szívzavarok, gyomorfekély, vérnyomás-ingadozás, kinyomozhatatlan eredetű allergiák; sorolhatnám a végtelenségig. Csaknem valamennyit a felelősségtől, mellőzöttségből, csalódásokból s egyéb pszichés sérülésekből "betegségbe menekülő" tudattalan védekezés váltja ki. S minden ilyen folyamat "teremtő képzeletünkből" burjánzik elő. Mert a képzelet nagy varázsló. És öntudatlanságában fekete mágus! Érzelmeink, gondolataink sugárnyomásával addig irritálja valamely szervünket, idegrendszerünket, anyagcserénket, szívünket, bőrünket, mirigyeinket, míg azok először tüneteket mutatnak, majd valóban engedelmeskednek a veszedelmes szuggesztiónak. Iszonyaink zárótüzébe került szerveink, egész fizikumunk valódi szindrómát - betegségművet - produkál.

Nemcsak író, hanem pszichológus-karakterológusként e könyv segítségével megkíséreltem - tapasztalataim, statisztikáim szerint sikeresen - a látható dolgok láthatatlan gyökeréig, az okozatok okához elhatolni. Módszerem célja az öngyötrő, rémképekké alvadó ártalmakból kitermelni a vakcinát, ellenanyagot. Kórokozó képzetek gyógyító ellenképzeteit. Hippokratész szerint : "ahol a méreg, ott a gyógyszer is."

A szándék, hogy ne fertőzzük magunkat jövőtől jelentől, embertársainktól, helytállásoktól való félelemmel, sérüléseket kiváltó, helytelen magatartással, különösen a mi, feszültségekkel terhes világunkban, gondolom, becsületes, humánus törekvés. És az is, hogy nem csupán szavakat ajánlok fel az olvasónak hanem kipróbált "gyógyszereket", amelyeket önmagamon is kipróbáltam.

Természetesen nem én találtam fel a romboló, sőt halálos képzetek és testi megbetegedések, önsorsszorító folyamatok közötti összefüggéseket. Carl Ludwig Sleich professzor már az első világháború idején foglalkozott a "hisztériások" képzetei teremtette meglepő jelenségek gyógyításával.

Sleich doktor az úgynevezett hisztériát a tudat ellenőrzése, irányítása nélkül működő, egyfajta teremtő zsenialitásnak tartotta, s ennek számtalan bizonyítékát tapasztalta a vérző stigmáktól, az álterhességen át egy halálra ítélt esetéig. Ezt az embert vízzel tele kádba ültették hátrakötött kézzel. Csuklóit felületesen megkarcolták, s a vizet előtte észrevétlenül, fokozatosan sötétvörösre színezték. A "páciens" egy idő múlva meghalt a kád vízben, mert azt képzelte, hogy elvérzett. Az önpusztító képzetek csaknem valamennyi emberben működnek anélkül, hogy nevet adnának neki. Az önbizalomhiány öregségtől, haláltól való félelem, amely ott tolong minden halandó tudat küszöbén, egytől egyig a lélek kórokozó fekélyei. Ez, sajnos, nem tagadható valóság. Számtalan megnyilatkozási formájában látható, utolérhető, bár az emberek elhárítják maguktól, próbálnak nem beszélni róla, önmaguk előtt is ködösítik. Állapotuk azonban egyre aggasztóbbá válik, s nagyon kevés orvos tud valóban tenni ellene mélyre hatolva a rejtett gócokig, inkább különféleképpen adagolt, sokszor veszélyes mellékhatásokat kiváltó, a tüneteket átmenetileg csillapító kemikáliák segítségével próbálja betegét megszabadítani az egész érthetetlen betegségkomplexustól. Amely természetesen újra meg újra kiújul, mert a csupán testi tüneteket kezelő módszerek lényegükben hatástalanok. Igaz viszont, s ezt már évezredekkel ezelőtt is tudták - mint Hippokratész, Platon, Paracelsus és még előttük az ősi hagyomány, az egyiptomi filozófia, az antik és középkori bölcselők -, hogy a betegségnek igazi nevet kell adni. A félelem alapjában mindig halálfélelem. A fény eltünteti a sötétséget. A rémület bennünk működő vetítőszerkezet, s a szörnyek, amelyeket látunk, valójában saját teremtményeink. A test a lélek médiuma, a lélek jelbeszédének tüneteit közvetítő eszköz.

Sleich professzor nagyszerűen megvilágította a psziché és fizikai médiumának szerepét a lélek működésében. Összhangjuk jelenti életünk egyensúlyát; ellentétük lelkivilágunk felbomlását, katasztrófáját. Legyen bár valaki mégoly biztonsággal előreszáguldó lángelme, bírja a legvonzóbb műveltséget, ez csak zengő érc marad, ha az együttérző idegrendszer a maga stabilitásával nem nyújt számára biztonságot. A kaballisztikus hagyomány így fejezi ki ezt : "a benső harmóniához szükséges, hogy az ember a szívével is gondolkozzék, és az agyával is érezzen". E mondatot Várkonyi Nándor "Elveszett Paradicsom" című művéből idézem részben, de hozzá tettem az ősi Tarot-tarokk játékszabályának befejező mondatát. Nem sokan sejtik e látszólag értelmetlen fogalomcsere villámfényű zsenialitását. Gondoljunk azonban arra, hogy egy nagy lexikális tudású polihisztor is lehet erkölcsileg gátlástalan, könyörtelen egoista, mert erkölcsileg éretlen, s a természettel kontaktusban élő egyszerú emberben tiszta, örök bölcsességek születhetnek.

Ezek után nyugodtan le merem írni mondanivalóm lényegét, amelyet a modern természettudomány is igazol: saját félelmeink, gondolataink, rossz képzeteink betegei vagyunk, lélektanilag tehát önnön "fekete mágiánk" áldozatai. Neurózisaink nem a testünkben, hanem a pszichénkben kezdődnek. S csakis e gyökerekhez hatolva lehet megpróbálni segíteni azokon a kórképző gócokon, amelyek fizikai szervezetünk bántalmait okozzák. A gyógyuláshoz azonban mindig kettő kell! Egy, aki a látható reflexeken túl a láthatatlan okáig hatolva segíteni próbál minden esetben páciense egyedi karaktere szerint, egyéni módszerekkel; és a beteg, aki valóban gyógyulni akar! Nem ragaszkodik alibiképpen maga teremtette poklához. Elfogadja pszichikai elixírje valódi neveit, saját kórságából kivont gyógyszerét. Bizonyíték erre, hogy ugyanabban a betegségben szenvedő két ember közül az egyik az orvosnak, pszichológusnak hisz, tud, küzd, s ezért kilábal a bajából, teljesen meggyógyul. A másik viszont, aki feladta magát, nem tudja, nem akarja megragadni a feléje hajított mentőkötelet, ugyanabba a kórba belepusztul. Élni senki más helyett nem lehet. A másik tályogát sem operáltathatja ki valaki a saját testéből. Az orvos hiába ír kitűnő recepteket és ajánl bevált gyógymódokat, ha páciense nem él velük. A lélek betegségeinek számtalan rejtett oka, fedőneve van. Legtöbbször pótcselekvésként hoznak létre ijesztő tüneteket, amelyek organikus bántalmakhoz, végül halálhoz vezetnek. A rejtett okok között gyakori a szeretetéhség, feltűnési vágy, bosszú, zsarolás, sérelmekért szerzett elégtétel, helytállások előli menekülés, infantilis, felelősségtől való visszariadás és még sok egyéb más. A mélypszichológia nehéz területéhez tartozik az is, ha valaki féltékenység szította dühből, magányáért másokat okoló büntetésből öngyilkossági kísérletet követ el, remélvén, hogy a segítség idejében érkezik el hozzá. Végül azonban elszámítja magát, és belehal a látványos zsarolásba.

Ilyenformán tehát, ha öntudatlan "fekete mágusként" állandóan fertőzni, mérgezni, pusztítani tudjuk önmagunkat iszonyokkal, traumákkal, fóbiákkal, egzaltált képzelgésekkel, elvakult indulatokkal, miért ne lehetnénk végre fehér mágusok is, tudatosan, a fekete képzetek helyett az önbizalom, remény, megismerés sugárzásával, "varázsigéivel" űzve el agyunkból az árnyakat rémképekké formáló rettegést, ádáz, ártalmas ösztönzések hatalmát? Nincs szükségünk e mérgező salakra! Változtatnunk kell egészségtelen magatartásunkon.

A mindennapi élet mágiája modern magatartástan. Eddig még senki sem bánta meg, ha kipróbálta ajánlott módszerét.

~ A sorsalakítás pszichológiája

Az emberi lét a múlt és jövő két pontja között játszódik le. Mindannyian a rejtélyes múltból az ismeretlen jövő felé tartunk. Kevesen tudják, illetve csak egészen kivételes szellemek tudatosítják, honnan jöttünk és hová megyünk. Az ember általában a születés és halál két sorompója közé beszorítva küzd titokzatos ösztönzései megvalósításáért. Úgy érzi, e rövid intervallumba kell bezsúfolnia reményeit, ambícióit, szerelmi vágyait. Homályos célja elérésére, amelynek a "boldogság" fedőnevet adja, csak e villanásnyi létpillanat áll rendelkezésére.

Bár e magatartás lényegében helytelen, mivel éppen a sóvárgott célhoz nem visz soha közelebb mégis rejt valami transzcendens magot, amely a lélek tudattalan emlékezetében gyökerezik. Ez a mag az éppen folyamatban lévő inkarnáció fontosságának sejtelme.

A sorsalakítás, a sors fölötti uralom megszerzése állandó harc a determinációval, vagyis a szellem harca az anyaggal és a démonokkal. Az anyag rajtunk súlyosodik, a démonok bennünk tombolnak. A determináció kizárólag olyan mértékben és olyan módon érvényesül sorsunkban, ahogyan belső magatartásunk idézi és jellemünk aláveti magát neki.

Az alakulásban lévő sors nem a múltban vagy jövőben, hanem a jelenben izzik. E ponton zajlanak a különféle döntő folyamatok. Ebben a mozzanatban megy végbe a múlt feldolgozása és a jövő kialakítása. Tehát mindig, mindenkor a jelen élet, az aktívan cselekvő, küzdő, felismerő jelenvalóság egyetlen esélyünk önmagunk felszabadítására.

A létforma, amelyben élünk a legközelebbi, megoldásra váró feladatunk. A félelem legyőzése nélkül sohasem lehetünk sorsunk uraivá. Elnehezült erőink szublimálása nélkül nem szárnyalhatunk éteribb síkokra, ahol az élet feltételei sokkal kevésbé fájdalmasak. Vakságunk megszüntetése nélkül nem láthatjuk meg a lét titkait.

A mindennapi élet mágiájának ismertetése olyan eszközökhöz kívánja segíteni az érdeklődőket, amelyekkel kibogozhatják a kínos, megoldhatatlannak látszó apró szövődményeket, amelyek a hétköznapok kicsinyességeihez, sikertelenségeihez és bosszúságaihoz láncolják őket. Ezek a kötelékek az égre tekintő képzelet előtt talán Gulliver láncainak tűnnek, amelyekkel liliputiak kötözték a földhöz. Ha azonban rángatni kezdi őket, kiderül, hogy a húsába vágnak, képtelen kiszabadulni közülük, csaknem teljesen megbénítják. Ha sikeresen kioldja őket, sorsának bonyodalmai, szakadékai fölé lendül, s úrrá lesz ott, ahol leigázott rab volt eddig.

Hangsúlyoznunk kell, hogy egy pillanatig nincs szó pusztán elméleti felismerésekről - csak azokról is. Az elmélet nélkülözhetetlen tervként szerepel e munkában, amely egyedül a megvalósítás által realizálódik. A megvalósítás annyit jelent, hogy e módszereket beleszőjük minden percünkbe, leghétköznapibb elfoglaltságainkba, az emberekkel és önmagunkkal való viszonylatunkba. Gondolat- és érzésvilágunkban éppúgy alkalmazzuk őket, mint cselekvéseinkben.

~ Az élet két áramlata

Öntudata minden embernek van, de legtöbbször hamis célokra pazarolja. Értékét lerontja az önimádat, személyes fontoskodás és az a hiábavaló kívánság, hogy sorsába a körülmények szerencsés összetalálkozása hozzon hirtelen javulást. Pedig sem a hatalom, sem a jólét, de még a tudás, megértés, bölcsesség sem önkéntes adományai az életnek. Nincsen olyan külső vagy belső eredmény, amelyet ne előztek volna meg nagy erőfeszítések. A "sikeres" ember sikerének feltétele képességeiben, magatartásában az erre való törekvésének tisztaságában van meg. A "népszerű" ember ösztönösen, de pontosan eleget tesz mindazoknak a kívánalmaknak, amelyek az ilyenfajta érvényesüléshez szükségesek. Ugyanígy a benső dicsőséget sóvárgó ember úgy csoportosítja erőit, hogy ezen a területen hozza létre győzelmeit. Ez a becsvágy persze a legmagasabbrendű, de célja a legnehezebben elérhető. Magában foglalja a világ által elénk állított feladatok sikeres megoldását, a nagy egyensúly kialakítását, amely minden irányban semleges, anélkül hogy terméketlenül passzív lenne. De erről később.

Az életen két áramlat vezet keresztül, az egyik negatív, passzív és sikertelen, a másik pozitív, aktív és sikeres. Mikor sikerről és sikertelenségről beszélünk, nem csupán a külső érvényesülést vagy kudarcot értjük alatta, hanem azt az eredményes vagy eredménytelen magatartást, amellyel ideáljaink elérésére törekszünk.

A megalkuvók, a bátortalan, pillanat-koncukat féltő szolgalelkek a negatív életáramban sodródnak. A sorsteremtő, sorsukon uralkodó mágikus egyéniségek a pozitív áram erőiből merítenek.

Mágiáról beszélünk. A tétel, hogy "a csillagok nem kényszerítenek, csak hajlamossá tesznek", s a rejtélyes utalás, amely szerint "a bölcs uralkodik csillagain" egyedül a mágia fényében nyer valódi értelmet. Mert a determináció ott végződik, ahol a mágia kezdődik. A determináció a létrejött okozatok világára vonatkozik. A mágia a láthatatlan okokat befolyásolja, az okok természetét változtatja meg, amelyekből az okozatok erednek. A mágia képes rá hogy az ember nemcsak nemzőerejével, hanem intellektusával is teremtsen. Az ideák világából életet hívjon létre, életet formáljon, amely megjelenik fizikai realitássá lesz, sőt döntően átalakítja sorsunkat. Ugyanez a képesség, aszerint, hogy milyen irányba vetítik, köt és old. Önmagát a jelenségekbe szövi vagy visszavonja belőlük.

Zsarnoki csillagujjak csak addig parancsolna sarokba bennünket ijedt, dadogó statisztának, míg elhisszük, hogy az életnek van mellékszereplője. Míg elhisszük, hogy van olyan helyzet, olyan fizikai gátlás vagy terhelés, amely megakadályozhat bennünket életünk nagy művének létrehozásában, feltéve, hogy létre akarjuk hozni e művet. Mert valamilyen formában mindenki produkálhat. Mindenki világító, melegítő, életmentő és életmegújító központjává lehet egy erőkörnek, amelyből merítenek, s amelynek fényét a visszaverődés törvényénél fogva megsokszorozzák. Aki fényt áraszt, az átfűti maga körül az atmoszférát, s ebben a hőben saját fénye is váratlan, csodálatos inspirációktól izzik fel.

Az emberek túlnyomó többsége nem más, mint talajban gyökerező fa. Eltűrik, hogy a klíma, a környezet, a munkahely bélyeget üssön rájuk. Nemcsak bőrük, szemük, hajuk színe, de egész gondolkodásmódjuk és életrendjük e befolyás alatt áll, minden rezdülésével függ tőle és ki van szolgáltatva neki. Kétségtelen, hogy ilyenfajta hatások alól senki se vonhatja ki teljesen magát. Az ember mégis föléjük emelkedhet.

A fa nem változtathatja meg környezetét. Ott kell maradnia, ahová gyökere beágyazta.

Az ember, ha környezete nyomasztó, terméketlen, fejlődésgátló, kiléphet belőle. Megváltoztathatja környezetét. Ehhez azonban pontosan ismernie kell a sorsán, egyéniségén uralkodó törvényeket.

Ha elménk megtalálta ideálunkat, az életcéllá lett ideál mágneses pólusként vonz bennünket magához. Megrövidített térben, összevont időben mozgunk feléje, mert a vele való kontaktus felszívja, magára vonja imaginációs, tehát mágikus energiáinkat. Ez annyit jelent, hogy az erők, amelyeket gátak építésére használhatunk, lassanként kivonódnak onnan, és más mederbe ömlenek. Ezzel az átcsoportosítással úgy elernyednek a feszesen álló tilalomfák és megelevenedett rémképek, mint a ballonok, amelyekből elillan a levegő.

A következőkben részletesen ismertetjük azokat a törvényszerűségeket, amelyek alkalmazásával az élet bármely területén eredményt érhetünk el. Akik e törvényszerűségek alkalmazására belső okok, legyőzhetetlen pszichikai terhelések miatt látszólag nem képesek, azok részére is gyakorlati tanácsokat adunk, miképpen küzdhetik le fejlődésgátló gyöngeségeiket.